|
Bogaram
2009. szept. 24.
Ablakosok
Azzal kezdődött, hogy megnéztem a külső ablakpárkányokat, amelyeket most utólag tettek fel. Úgy nézett ki, hogy a két szélén csavarral rögzítették, középen egy rakás ragasztóanyagot nyomtak alá. Namost ez annyira csúnyán hullámzott, hogy hitetlenkedve néztem. Már éppen cuccoltak volna kifelé a lakásból, mikor megkérdeztem, hogy akkor kivel beszélhetnék. Tanácstalanul összenéztek ( voltak vagy 6-8-an ), aztán az egyikük vállalta. ( Nem is értem. Nincs munkavezető, vagy csoportvezető köztük? ) Elhívtam az ablakhoz és rákérdeztem, hogy ennek ilyen csúnya hullámosnak kell lennie? Mert magától az anyag gondolom nem fog a falra húzódni. Azt mondta, hogy rakhatnak oda több csavart, de akkor meg attól lesz csúnya. Hurrá! Mondtam, hogy azért próbálják meg.
Aztán mivel belső takaróléceket is felszereltek, ehhez a redőnyzsinór dobozát is le kellett szerelniük. Visszarakni már nem annyira sikerült nekik. Luca hozzáért és szétesett. Megkértük őket, hogy esetleg csavarozzák már vissza. A takarólécek hosszúságát is kissé elszabták. Leglátványosabban a Luca szobájában, illetve egy helyen a nappaliban. Nem tudom, hogy lehet e ezeket cserélni, de bízom benne. Nagyon csúnya.
Apukám, aki béketürő és a szocializmusnak nevezett valamiben nőtt fel, nem értette, hogy mit problémázok. - Majd a függöny eltakarja. - próbált viccelni. - Nem. Hétszázezer forintért ne a függönnyel kelljen eltakarnom! - fakadtam már ki.
De még nem volt vége. Az erkélyajtóra kértünk szunyoghálós ajtót. Ezt a múltkor elfelejtették. Most hozták. Feltették. A kis csapat már kint állt a lépcsőházban, amikor szóltam nekik, hogy most tényleg nem kötekedésből, de nézzék már meg, hogy mit csináltak. Szó szerint közöltem velük, hogy ez így nagyon gáz. Szótlanul visszajöttek ( közben magukban biztos elmondtak mindenféle p...nak- gondolom ), megnézték, kettő elkezdett állítgatni rajta. Még mindig nem volt az igazi. Akkor bejött egy harmadik is, aki mellettem állva - belülről - próbálta irányítani őket. Közben elmentem a többi ablakot leellenőrizni. Egyszercsak Apukám szólt, hogy rám várnak. Visszamentem. Továbbra is gázul néz ki az ajtó, bár kicsit már elfogadhatóbb. Kérdeztem, hogy ez a maximum amit ki tudnak hozni ebből az ajtóból? Azt mondták, hogy igen, mert ha még tovább állítanak rajta, akkor a szúnyogháló lesz hullámos. Mondtam, hogy akkor jó. Majd jelzem máshol a problémámat. Elköszöntünk.
A hálónkban továbbra sem cserélték ki a szunyoghálót, pedig tudtak róla, hogy van rajta egy kis lyuk. Még visszajönnek.
Úgy vagyok ezzel, hogy szerintem a pénzemért igenis minőségi alapanyagot várok ( ezzel nincs is gond ), és szakmunkát. Ez utóbbi hibádzik ennél a cégnél. Olyan érzésem volt, hogy 2 ember kb. értett a dologhoz, a többi éppen most tanul bele. Ez látszik a munkájukon is. Mindenképpen jelezni fogom ezt a cégnél és kérni fogom a javításokat is. Ennek ellenére nem érzem magam kötekedőnek, sőt. Kategóriákház, lakásKomment
|